Élvezettel szoktam olvasni dr. Vekerdy Tamás rovatát a Nők Lapjában, könyveit is elolvastam amihez csak hozzájutottam, többet meg is vettünk. Írásai elgondolkodtatóak, sok dolog van amiben megfogadtuk a tanácsát, néhányat nem tartottunk alkalmazhatónak a saját gyerekeinknél. Ilyen gondolat az is amit most olvastam, kisiskolásokról beszél, idézem:
"Ha a gyerek netán délben hazamenne-de jó volna!-, akkor se szabadna 8-10-12, majd később maximum 20 percnél többet foglalkoznia az úgynevezett házi feladattal vagy "tanulással" alsós korában.
És kezdettől meg kellene szoknia, hogy az iskola az ő dolga!Nem kérdezik, nem ellenőrzik-nem, bármilyen rettenetesen és "a valóságtól elrugaszkodottan" hangzik.
De persze azt is tudnia kell, hogy mi ott vagyunk a közelben, és akármikor, amikor kér, segítünk neki.
De azzal megint csak ne mi foglalkozunk, hogy bepakolta-e, ami kell, elviszi-e a tornazsákot... Legfeljebb nem pakolta be, legfeljebb nem viszi el, és majd átéli ennek hiányát, sőt rossz esetben - és törvénytelenül - egyest kap. Nem olyan nagy baj! De rá fog jönni, hogy mindezzel neki kell foglalkoznia. Ha így indítanánk - ha volna erőnk így indítani - családilag az iskolát, nagyon megkönnyítenénk a magunk és a gyerekünk számára az elkövetkezendő négy-nyolc-tizenkét- vagy még több - évet!"
Egyrészről, ha nem kérdezem, hogy van e házi, többnyire elfelejti, ha a tesi, kézimunka... cuccát nem kérem rajta számon nem zavarja, hogy nincs nála... Nagyon jó osztálytanítónk van, szeretjük, de én ezt nem tudom megcsinálni egyik gyerekemmel sem, egyszerűen ők nem olyanok.
Arra már kisgyerek korukban is rájöttünk, hogy ami az egyiknél bevált az nem biztos, hogy a másiknál is célravezető lesz.
Nálatok, hogy van ez?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése