Mi mindenre jó az őszi szünet

Például hóembert építeni...sajnos hozzánk is jutott hó ilyen hamar, aztán persze nagy része el is olvadt a  nap folyamán, de jól ránk ijesztett. Ilyenkor hajlamos vagy azt hinni, hogy már nem lesz napsütés csak borongós idő tavaszig. Közben meg persze ránk mosolyog a nap ősszel, télen... mindenféle évszakban.
Ahogy jött a hideg előkerültek a melegebb holmik és elkezdtünk begyújtani. Először még csak este felé, aztán már kicsit korábban, most már reggel azzal kezdem a napot, hogy amíg a kávé lefő, addig begyújtok, hogy mire a gyerekek felkelnek kellemes meleg legyen a lakásban. Volt aki megkérdezte nem macerás ez nekünk, fával tüzelni?... Nem! Szeretek begyújtani, szeretem, hogy felforr rajta a teavíz (meg úgy általában mindenféle víz) megsül rajta az alma miközben az egész lakás sült alma illatba burkolózik és nem utolsó sorban meleg van tőle. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
A telkünkön sok öreg gyümölcsfa van, amiket ugye metszeni kell, mi az ágakat nem hordjuk össze a dombon egy helyre és nem gyújtjuk meg...mi lecipeljük a házunk mellé, alkalom adtán aprít belőle Péter és szép lassan eltüzelgetjük, az apraja jó gyújtósnak, a vastagabbak is elégnek a kályhába és jó része a bográcsunkban készülő ételt főzi meg.
Visszakanyarodva az őszi szünethez ilyenkor ráérünk együtt lenni, előkerül a társas, megnézésre váró filmek,
a régóta vágyott sütemények receptjei... Kicsit olyan a hangulatom mint advent idején. Talán azért mert idén Árminék osztályával szervezzük az adventi bazárt és mást se csinálok mint ahhoz gyűjtöm az ötleteket :). Hamarosan osztok meg közülük néhányat!

Egy csepp bosszúság...

A napokban történt velem egy kis epizód ami nem hagy nyugodni...gyorsan vásároltam egy üzletben és a bevásárló kocsiból (ami 100 forintossal működik) pakoltam be az autó csomagtartójába, közben a gyerekeim épp ütötték egymást, amit valljunk be a testvérek néha szoktak. Szóval leteremtettem a kezdeményező félt kicsit hangosabban (magyarul rákiáltottam, hogy ezt azonnal fejezze be!). Ezek után még mindig pakolok a csomagtartóba, megjelenik egy hajléktalan, vagy legalábbis annak kinéző férfi és alázatos hangnemben kéri a kocsit, hogy visszatolhassa a százasommal együtt, hát biztos lesz aki megvet emiatt, de én elvi okokból ezt nem engedem! Nem adok pénzt kéregetőknek, nem támogatok fiktív beteg gyerekeket...
Neki is megmondtam, hogy biztos, hogy nem fogom engedni, hogy visszatolja a kocsit, viszont látásra... erre a férfi megváltozott modorban odakiabálja nekem, hogy minek szültem ennyi gyereket (fuvaroztam haza az én két és a barátaink két gyerekét, így 4 gyerek ült a kocsiba) ha csak kiabálni tudok velük!

Erre varrjak gombot! Utólag persze mindenki okosabb, higgadtan olyan jó visszavágások jutnak eszünkbe, de akkor, abban a helyzetben nem tudtam a méregtől megszólalni. Aztán hazafelé beszélgethettem a gyerekekkel, hogy miért ilyen a bácsi, miért szólt be stb.

Most pedig eszembe jutott egy régi történet amit Varga Domokos egyik könyvében olvastam, ami arról szól, hogy a szomszédok azt nem hallják, hogy türelmesen, normális hangerővel már tízszer szólt a szülő, hogy rakjon a gyerek rendet, vagy ne üssék egymást... viszont azt biztos hallani fogják, hogy rábődül a gyerekre mert az a füle botját se mozdította amíg rendesen szólt hozzá.

Ugye ismerős mindenkinek?!

Keddi kézműves foglalkozás

Mint aktív szülő és Alkotó csoport tag, évek óta tartok a gyerekeink iskolájában kézműves foglalkozást. Idén keddenként délután kettőtől...hát amíg ráérek, tegnap már a napközis Böbe néni szólt, hogy jó lenne ha pakolnánk, négyig van napközi háromnegyed négy volt :). Mindig kihívás, hogy mivel készüljek ami tetszik a gyerekeknek és el is tudják készíteni kevés segítséggel. Tegnap színes papírral dolgoztunk, körte meg alma formát vágtunk ki, majd elkészítettük a kukacot, levelet hozzá és összeragasztottuk. Nagyon örültem, hogy a gyerekek folyamatosan jöttek, a nagyobb lányok mondták is, hogy nem a kész mű motiválja őket, hanem az együtt készítés, az elkészült körtéket, almákat elosztogatták a kisebbek között :).

Mivel én a gyerekekkel dolgoztam egyfolytában ezért csak pár kép készült, az is csak hirtelen a telefonommal, van aki ez elől is az asztal alá bújt :).

Egy kész kukacos almáról is csinált Péter képet, már itthon, hogy meg tudjam nektek mutatni. 

Apa süt

Amíg én a hétvégén a kosárfonás rejtelemivel ismerkedtem teljes mértékben Péterre maradt a háztartás :). Mondhatom derekasan helyt állt! Jamie Olivert meghazudtoló  ebéddel látta el a gyerekeket és még le is fotózta, hogy meg tudjam nektek is mutatni. Igazából 4 féle calzonét sütött és mellé egy könnyű levest tálalt. Nagy sikere volt, de nekem még maradt egy kevés vacsorára, így beszámolhatok róla, hogy nekem van a legügyesebb férjem! (Akinek ez nem elég meggyőző az itt még láthat tőle pár dolgot ;) )

Szóval, calzone: a tésztája egy sima kenyértészta, Péter olajjal elkevert tejföllel megkente  a közepét, majd jött rá a töltelék.

A bal oldali tésztára juhtúró, kolbász, párizsi, kakukkfű és oregánó került, a jobb oldalira juhtúró helyett paradicsom.

Összefogta a tészta két oldalát és összecsipkedte, ilyen alakúra.

Édes változatban a kinyújtott tészta ugyan úgy megkapta a tejfölös lekenést, majd a bal oldalira tehén túró, körte és töppedt édes szőlő került. A jobb oldalira előfőzött birsalma és t.szőlő :).

Ezt a tésztát is összecsippentette. Tepsibe került és...

... a sós változatot tejföllel kente le...

...az édes tésztát pedig megszórta cukorral és mikor félig megsült, vizes ecsettel áttörölte.

Az elképzelése szerint a cukornak karamellizálódnia kellett volna, de mivel ez nekem meglepetés volt ezért nem kérdezte meg, hogy azt mégis hogyan kéne. A válasz elég egyszerű, pár perces grillfokozat megadta volna a cukornak a megfelelő hőfokot!

Véradás

Nálam ez úgy kezdődött, hogy Péterrel mire megismerkedtem ő már rendszeres véradó volt. Én évekig nem tudtam vért adni, mivel vagy várandós voltam, vagy még szoptattam. A gyerekek nagyobbak lettek és nem növekedett újabb baba a pocakomban mikor kiderült, hogy Péter vérében valamiféle ellenanyagot találtak, ezek után nem adhat vért. Azt nem részletezem, hogy ezt milyen módon  tudatták velünk.
Szóval "Péter vérét" pótolandó elkezdtem én véradásra járni, ez nálunk elég könnyen megy, mivel évente kétszer van a falunkban véradás. Kapom rá a névre szóló meghívót, sőt emlékszem valamikor névnapomra is kaptam egy képeslapot tőlük, meghatódtam :)!
Maga a  véradás nem nagy dolog, fejben azért érdemes helyre tenni. Elmondom a menetét.
(Véradó 18 évet betöltött, 50 kilónál nehezebb személy lehet.) Az első embernél kapunk papírt amit ki kell tölteni ( egészségesnek érezzük e magunkat, milyen betegségünk volt eddig, műtöttek e, jártunk e külföldön...), ha nincs meghívód akkor a lakcímkártya, személyi, tb kártya kell. A következő "állomásnál" egy ügyes kis szerkezettel megbökik az egyik ujjbegyet (nálam most a jobb gyűrűs új volt) abból pár csepp vért felfognak egy lemezkére, majd egy kicsit várni kell amíg a gép (valójában nem is tudom mit) mér. Aztán kapunk papírt azzal mehetünk tovább, közben valahol kapunk fél literes palackban vizet és egy nápolyit. A doktor (többnyire nő) kikérdez az egészségügyi dolgaidról, megméri a vérnyomásod és elmondja, hogy mire figyelj (szédülés, rosszullét...).
A soron következő embernél megkapod a tasakokat, jó sok csővel felcímkézve, ezek után már csak a neked színpatikus hölgyet kell kiválasztani, meg azt, hogy jobb vagy bal kezes vagy, érdemes az ellenkező kezet adni. Elszorítják a kart, kicsit megpaskolják a vénánál, majd szúrnak... én nem nézek oda, viszont Mirjam (a 6 éves lányom), simán nézi. Közben lehet beszélgetni, kortyolgatni, ez nem tart tovább pár percnél, az egészből egy szúrást érez az ember, de ha tisztában vagy vele miért csinálod akkor több mint valószínű nem ájulsz el, volt , hogy éreztem egy kis szédülést, de gyorsan másfelé koncentráltam, ittam pár kortyot (magyarul kizökkentettem magam abból az állapotból) és minden rendben zajlott.
Annyiszor megböknek úgy, hogy nem te döntesz róla, laborvizsgálat, terhességnél, szülés előtt, alatt, ez legalább az én döntésem és tudom, hogy miért csinálom! Mindig az jár a fejemben, hogy inkább adok amikor csak lehet, csak az én családomnak ne legyen rá szüksége, ha meg mégis, ennyivel is segítettem és segíteni jó!