Gombojítsunk

Akik olvassák a blogom azok tudják, hogy a gyerekeink waldorf iskolába járnak, de ha nem ilyen beállítottságú iskolába járnának akkor is fontosnak tartanám a kézimunkát. Nem is tudom miért nincs az állami iskolákban órai foglalkozások alkalmával. Amikor én voltam iskolás akkor szekeret eszkábáltunk,mindenki önállóan,(kivéve akinek az apukája csinálta meg, sokkal profibbra mint ahogy azt egy gyerek meg tudta volna oldani). Meg emlékszem valami műanyag hajóra aminek a vágása során a mai napig megmaradt heget sikerült szereznem (emlékszem a kés hegyes volt és életlen) a tanár meg többnyire az ablakon bámult ki ezzel is tudtunkra adva, hogy mennyire unalmas amit csinálunk, még neki is.
Amiért elkezdtem írni ezt a bejegyzést, az Ráhel lányom lelkesedése a körmöcskézés iránt. Elsőben tanulnak fonni és körmöcskézni, másodikban horgolnak (Ármintól anyák napjára egy horgolt virágot kaptam, igen kedves nekem, őrzöm:)). Harmadikban pedig kötnek, Árminék épp sapkát. Ez sem úgy megy mint máshol, hogy veszünk fonalat aztán hajrá. Kaptunk natúr gyapjúfonalat amit mindenki szépen befestett olyanra amilyenre szerette volna, vagy amilyenre sikerült. Nem nagy ördöngőség, de engem is érdekelt, hogy hogyan sikerül. Szilvi barátnőmtől kaptam kölcsön ruhafestékeket, abból kiválasztottam kéket és narancssárgát. A gyapjúfonalat először zsírtalanítani kell, meleg szappanos vízben, ekkor a szálak pikkelyei kinyílnak (nem tudom szakszerűen, hogyan mondják) és alkalmassá válnak a festésre. Egyik felét narancsba másik felét kékbe mártottam (két fazekat tettem a tűzhelyre) a két szín között hagytam natúran is. Azt hittem jobban fogja majd a színt szívni az anyag és lesz egy kis átmenet is közöttük.

                               Szóval a fonal ilyen lett. Majd a sapkáról is rakok fel képet ha elkészül :)