2012. június 11., hétfő

Nálunk járt az első osztály

Ráhel lányunk osztályát hívtuk meg magunkhoz Tényőre egy kirándulásra. Szépen összeszerveződtek a szülők (autók), így majdnem teljes volt az osztálylétszám. Mindenki hozott valami alapanyagot a bográcsban fővő levesbe (én is annyira készültem, hogy elfelejtettem sót venni, így azt pótolni kellett a kisboltból :)) és egy kellemes ebéd kerekedett belőle. Megkértünk egy ismerősünket, hogy lovas kocsikáztassa meg a gyerekeket, mondanom se kell nagy sikere volt. Még egy erdei túrát szerettünk volna beiktatni a programba, de annyira meleg volt és a gyerekeink olyan jól játszottak, ráadásul mi is tudtunk kötetlenül beszélgetni, hogy ez most elmaradt. 
A képek magukért beszélnek nem is mondok róluk semmit :)



Gyerekek felsorakoztak a lovaskocsi mellé, ez elég iskolás, legalábbis nálunk, így állnak sorba reggelenként mikor Petra kezet fog mindenkivel...aki esetleg nem tudja waldorfos gyerekekről beszélünk :)



Ő egy Bimbó névre hallgató kutyagyerek.


Itt látható a beszélgetésnek egy mozzanata, igen jó kedvünk volt (van).


Kaotikus műhelyrészlet szülőkkel.


Hűűű, de szomjas ez a gyerek :)



                                                             Jövőre ugyanitt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése