2013. július 10., szerda

Vacsora

Mindig fejtörést okoz, hogy mit főzzek ebédre, mit csináljak vacsorára. Ezek tegnap készültek, egyféle kelt tésztát dagasztottam be minimális sóval, így fel tudtam használni sós illetve édes töltelékkel is.

Az egy kiló lisztből készített tésztát elfeleztem és nyolc egyenlő darabra vágtam. Péternek kinyújtottam 4-et, kettőre tettem sajtot, paradicsomot sóskát a kertből, kettőre pedig került még kolbász és csípős paprika. Összecsippentve lezártam a batyukat.


Lekentem a tyúkjaink által tojt tojással (feltűnően szép a sárgájuk!) és ment az előmelegített sütőbe.


A gyerekeknek készült tésztából zsömléket formáztam, majd egy pohár aljával mélyedést csináltam rájuk. 3 dl tejben sűrűre főztem egy zacskó vaníliás pudingot, ezt beletöltöttem az üregbe, majd a tetejükre ültettem egy-egy fél sárgabarackot. Oldalát lekentem a tojással, beszórtam cukorral, hiszen a tésztában nincs cukor és ez is mehetett a sütőbe. 




Nekünk ez az adag jószerével el is fogyott vacsorára, Péternek maradt egy a reggeli teje mellé, a gyerekeknek pedig egy amit ugye elharmadoltam.


1 megjegyzés:

  1. Szeretném megköszönni Dr. Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy Dr. Duma segít az embereken. Örülök, hogy a lányom Dr. Duma segítségével megszabadult a drogfüggőségtől, köszönöm Dr. Duma az erős varázslatokat. A nézők számára nem ismerem a helyzeteteket, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphat a függőség megszüntetéséhez. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba Dr Dumával:
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelmi varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
    12) varázslat a megszállottság megtörésére
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés