Amiért elkezdtem írni ezt a bejegyzést az az, hogy készítettem egy tortát erre a jeles eseményre. Ezt már hónapokkal ezelőtt kitaláltam, hogy sütök egyet és Liszt portrét csinálok rá csokiból (!). Mivel az időnk most is mint mindig kevés volt, este megcsináltam ( na jó csináltuk, mert Péter is segített ) a csoki lapot, fekete és fehér csokiból, ami még jól is nézett ki. Aztán reggel megsütöttem a sütemény lapját, majd a krémet is megfőztem, az idő fogyott a krém pedig nem akart sűrűsödni és hűlni. Hiába volt a megnyitó fél hatkor nekünk már 10 előtt el kellett indulnunk a Liszt mozaik portré avatására és oda már vinni kellett magunkkal a sütit, mert napközben már nem jöttünk haza. Szóval a kocsiba tettem be ideiglenesen a sütit meg a krémet, hogy hűljön. Aztán csak eljött az az utolsó 10 perc, hogy össze kellett állítanom, ráfordítottuk a csokit a langyos krémre és néztük, ahogy a csoki elkezdett olvadni, azt hittem sírva fakadok! De nem volt több vesztegetni való időnk, jöjjön aminek jönnie kell, beültem a kocsiba Péter a kezembe adta tepsistől a szétolvadó Liszt portréval a tetején a sütit és indultunk. a kezem mint valami lengés csillapító próbáltam egyensúlyozni a sütivel, ahol nagyon folyt ott ellentartottam, Péter néha kétségbeesve a sütire pillantva vezetett és kérdezgette, hogy elkezdett e már szilárdulni... Mire Győrben megálltunk a Liszt Ferenc utcában már csak kicsit rezgett a kép ha mozdítottunk rajta, vízszintbe támasztottuk és a hideg kocsiba hagytuk, hogy kipihenje a fáradalmait. A mozaik portré avatás után már teljesen megszilárdult csak éppen egy kicsit fehéredett ki a nedvességtől a fekete csokis része. Áldottam az eszem, hogy a fehér csokihoz hasonlító krémet tettem alá, így nem volt zavaró, hogy itt-ott átsejlett alatta, meg a repedéseken...
Ezzel együtt a kiállítás megnyitón mindenkinek nagyon tetszett!
És hamar elfogyott...
VálaszTörlés