2012. február 24., péntek

Zöld

A könyvtárban bukkantam egy kis könyvecskére, a Reflex Környezetvédő Egyesület adta ki, hogy mikor azt sajnos nem tudom, mert nem találom  a könyvben sehol. Lajtmann Csaba (ő is Reflexes) barátunk szerint 6-8 éves lehet a kötet, ahhoz képest szerintem én vagyok az első aki kézbe vette.
Azért is volt megdöbbentő, hogy nem mostanában adták ki a könyvet, mert annyira a jelenre érvényes dolgokat találtam benne, de úgy tűnik ez már 6-8 éve is így volt.
Csabi egyik írását most közre adom, nekem nagyon tetszik!

Válts pedált
Kifordított világban szeretnék élni! Ennek megfelelően az ózonrombolás és a világpiszkítás napja közt kellő tisztelettel szeretném megünnepelni szeptember 22-én az autózás napját! A jeles napon, a munkás hétköznapok után, az egész földkerekség sutba vághatná megszokott biciklijét, elkoptatott lábbelijét, buszbérletét, hogy kétkerekűjének pedálját egy egész napra gázpedálra cserélhesse le! A várva várt napon már korán felkelnék, gyorsan ünneplőbe öltöznék, s tisztítószerekkel felfegyverkezve lemennék  a garázsba , ahol porosodó kocsim egy éve várt  a pillanatra, hogy ismét kigördülhessen az útra.
   A tisztogatás után beülnék, és mélyet szippantanék az ízes füstből. A forgalomban aztán engednék agresszív énemnek, nyomnám a dudát, a gázpedált, csikorognának a gumik a kanyarban. Szitkozódnék, hogy egyesek még erre a napra sem képesek megfeledkezni kétkerekűjükről. Gyorsulási versenyeken vennék részt, a jól letüdőzném a máskor oly tiszta belváros ólom dús levegőjét. Este aztán, kicsit bágyadtan, a belélegzett egzotikus szmogtól, azon tűnődnék, ej de jó volt ez a nap. Persze aztán rögtön arra gondolnék, jó-jó, hogy van ez a nap, de azért épp elég, hogy csak egyszer van egy éveben, s a többi napra  marad a tisztaság, a nyugalom meg a biztonság. A megnyugtató gondolatok közt elnyomna az álom, s szörnyű álmot látnék: valaki elrontotta a világot és épp autómentes napot készülnek tartani. Álom énem azon fáradozik, hogy minél több kocsijához szokott embert vegyen rá, hogy egy napra a gázpedált lecserélje a biciklipedálra, hogy kicsit kimozduljon, megérezze a természet hívó szavát.

Nem tudok ellen állni, nem is akarok, van még egy "mese" amit meg szeretnék osztani veletek.

Helyben, helyit
    Hol volt hol nem volt szeméthegyen innen (de lehet, hogy rajta túl), kipufogó füstön túl ( bár inkább benne) -volt egy város, világváros. Ott élt Egyszeri János, egyszerű ember, úgy élt ő, mint sokan mások, s talán még egy kicsit jobban is. Reggel kocsiba ült, munkába indult, útközben természetesen dugóba került, hisz mindenki épp munkába igyekezett saját kocsijában, kicsit szitkozódott, hogy már megint és épp most... Aztán -ahogy szokott- csak beért a gyárba, ahol lelkiismeretsen ledolgozta munkaidejét, s boldog volt, hisz következett a hétvége- s ezzel együtt a hétvégi NAGYBEVÁSÁRLÁS. Nagybevásárlás nagyáruházban, persze mindenek elött ott volt a választás terhe - melyik bevásárló központot válassza: hiper, szuper, vagy esetleg mega. Nehéz döntés, de megoldható: pénteken hiper, szombaton szuper, vasárnap mega - hasznost a kellemessel, bevásárlást  a kikapcsolódással. Persze bevásárlásba menet megint szembe találta magát a többi emberrel, akik autójukban ülve épp akkor és épp ott, szintén ugyan oda igyekeztek, megvenni a legszebbet, legolcsóbban miközben kikapcsolódnak. Vasárnapra megtelt a kamra: fagyasztóba kínai csirke mellé dán disznó. Spanyol tojások mellé kínai méz a polcra. Görög narancs, brazil banán  a gyümölcsös kosárba. Kínai fokhagyma, spanyol paprika a zöldségek közé, francia sajt, német felvágott a hűtőszekrénybe. Miközben János az egyesült államokból importált ( egyébként szintén Kínában gyártott) tréning-felsőt próbálta fel, azon gondolkodott: lám, milyen nagyszerű a világ - s közben a városon túl, parlagon maradt földek vöröslő fényben úsztak a lemenő nap sugarában.
  Hol volt, hol nem volt, kerek erdőn innen ( de lehet, hogy a közepében), zöld mezőn túl ( vagy nem is azon túl) - volt egy város, virágváros. Ott élt Egyszeri János, egyszerű ember úgy élt ő, mint sokan mások, s talán egy kicsit még jobban is. Reggel biciklire szált, munkába indult, útközben vidáman üdvözölte a szembe kerekező postást, megállt a sarki zöldségesnél, hisz csodálatos, piros almák mosolyogtak rá a kirakatból. Gyorsan telt a munka, várta már a hétvégét, kirándulni készült a család a kerek erdőbe, ahogy az virág városban szokás. Hazafelé gördülve betért az útba eső pékségbe, ahonnan frissen sült cipó illata szállt az utcára, majd áttért a szomszéd henteshez és vásárolt a frissen füstölt kolbászból. Este még átugrott Juliska nénihez frissen fejt tejért, majd a vásárolt helyi portékák mellé kiskertjébe termett hagyma és körte került a kiránduló kosárba. A hétvége vidáman telt, kakassal ébredt, majd madárdal kísérte a nap útját, a szőke búzamező hullámzott  a szélben közben tehenek legelésztek a réten. A mezőn üldögélve János - miközben az alma harsanva adta meg magát fogainak - azon gondolkozott: lám, mily nagyszerű a világ...

Vonja le mindenki a tanulságot, mi hétvégén kirándulni megyünk :)!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése