2012. március 23., péntek

Liszt Ferenc portré csokiból


2012.03.23., tehát ma 18 órakor a győri Zsinagógában lesz a Győri Liszt Ferenc Kórus jubileumi hangversenye. Mellékesen a mi Liszt Ferenc Vándorkiállításunk is látható a folyosón :). 
Viszont amiért az én blogomban jelenik meg ez az írás az az alább látható képeken nyomon követhető.
Igen, erre a jeles eseményre újra nekiláttam egy Liszt portrénak. Az az igazság, hogy ezt a képet szerettem volna már a másik süteményre is elkészíteni, de akkor az egyszerűbb verziót választottam. Most több időm volt rá, így nekiveselkedtem ennek. Kevesen ismerik ezt a fiatal kori Liszt képet, de nekem kedves ezért választottam.


 Aki nem tudja elképzelni, hogy hogyan csinálom annak leírom. Először is kiválasztok egy lehetőleg grafikai megoldású képet. Azt átrajzolom a megfelelő méretben egy fóliára. A fóliát pofával lefordítom (az alkoholos filc nem túl egészséges, ráadásul nyomot hagyhat a csokin is), rögzítem egy sima felületen, jelen esetben egy tepsi hátulján. Aztán az étcsokival meghúztam a kontúrokat.


Itt már tejcsokival az árnyékok is be vannak rakva.


Fehércsokival kitöltöm a fennmaradó részeket, nem túl vastagon, mert akkor nehéz szeletelni. Majd a hátteret is bevonom, a maradék tej és fehércsokit kevertem lazán össze, márványos hatást szerettem volna, ezt még egy kicsit gyakorolnom kell :).


Nem kell megijedni, ez a csoki hátulja, ez kerül a krémre.
Ha megvan a piskóta meg a krém akkor lehet ráfordítani a csokoládét és lehúzni a fóliát a tetejéről.
Íme a kész mű!


Majd próbálok fotózni a hangversenyen is, amint tudom megosztom veletek!

2 megjegyzés: