2012. október 10., szerda

Keddi kézműves foglalkozás

Mint aktív szülő és Alkotó csoport tag, évek óta tartok a gyerekeink iskolájában kézműves foglalkozást. Idén keddenként délután kettőtől...hát amíg ráérek, tegnap már a napközis Böbe néni szólt, hogy jó lenne ha pakolnánk, négyig van napközi háromnegyed négy volt :). Mindig kihívás, hogy mivel készüljek ami tetszik a gyerekeknek és el is tudják készíteni kevés segítséggel. Tegnap színes papírral dolgoztunk, körte meg alma formát vágtunk ki, majd elkészítettük a kukacot, levelet hozzá és összeragasztottuk. Nagyon örültem, hogy a gyerekek folyamatosan jöttek, a nagyobb lányok mondták is, hogy nem a kész mű motiválja őket, hanem az együtt készítés, az elkészült körtéket, almákat elosztogatták a kisebbek között :).

Mivel én a gyerekekkel dolgoztam egyfolytában ezért csak pár kép készült, az is csak hirtelen a telefonommal, van aki ez elől is az asztal alá bújt :).


Egy kész kukacos almáról is csinált Péter képet, már itthon, hogy meg tudjam nektek mutatni. 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése