2013. szeptember 23., hétfő

Jurtatábor bepótolása

Mivel a tavaszi árvíz elúsztatta a jurta táborukat, Árminék most voltak Virten. Rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodtak a gyerekek, Árminon azért érzem (látom...), hogy még azért kellünk neki mi szülők is. Nagyon sok dolgot meg kell még neki tanítani amire ha egyedül van, neki kell figyelni. Ilyen például a kés (!), igen vihettek bicskát a táborba és használhatták is. Ezzel itthon még nem nagyon volt gond, vagy ha mégis akkor egy-egy hideg vizes lemosás és ragtapasz megoldotta  a problémát. A táborba sikerült egyszer beleszúrni a tenyerébe és egyszer a mutató újának a húsába alaposan belevágni. Mónika (osztálytanító) szerint túl éles volt a kés, hát én itthon kipróbáltam és nem tudtam vele krumplit pucolni, ezért egy sima háztartási acélon meghúztam, na ezzel sikerült összekaszabolni a mancsát az én egy fiamnak! Jó, levontam a konzekvenciát, gyakorolni kell itthon :).
A másik dolog szalonna sütés közben két helyen égette meg magát böcsületesen a gyerek. Erről az osztálytanító nem is tudott, na ezt gondoltam, mivel Ármin nem az a fajta aki ilyet csak úgy bevall.
Azóta ezek a sebek már begyógyultak, ahogy Péternek úgy Árminnak is nagyon jól regenerálódik a bőre.
Nagyon jót tett szerintem az egész osztálynak ez a pár napos együttlét, jobban összekovácsolta őket. Voltak éjszakai túrán is és Sándor a házigazda nagyon sokat mesélt nekik, ezúton is köszönjük minden segítőnek ezt az élményekkel teli pár napot!


Ármin a terepmintás hálózsákban Sándor mellett.


Ármin nyilaz.


Lányok lógnak a szeren :).


Csapat a pálya szélén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése