Elegem lett a gyerekek veszekedéséből hiába szóltam többször, nem hagyták abba. Ráhel maga mellé pakolta a vita tárgyát képező magokat én pedig odanyúltam, hogy elvegyem. Ahogy én nyúltam a magokért az üvegpolc abban a pillanatban lezúgott és a kézfejemen széttört... Péter ugrott, hogy segítsen Ráhelnek, aki tele volt üvegszilánkkal és volt rajta vér is... Mint kiderült az én vérem csöpögött rá. Egy kis karcolással és nagy ijedelemmel megúszta szerencsére. Nem is akartunk akkor belegondolni, hogy ha én nem nyúlok oda akkor mi történik. Angyal vezette a kezem! (Ha hiszünk az ilyesmiben, ha nem)
Szívesen olvasnám a ti történeteiteket is!
Ez már nem tartozik a történet varázslatához, de leírom. A kezemet elég szerencsésen vágta el az üveg, de össze kellett varrni. Szilvi barátnőmet hívtam, hogy vigyen be a balesetire, mert Péter vacsora előtt ivott egy pohár sört, meg egyébként se hagyhattuk volna egyedül a gyerekeket. Be is mentünk, viszonylag hamar sorra is kerültem, a fertőtlenítés csípett, a fájdalomcsillapítás és összevarrás kellemetlen volt, de mégiscsak elláttak és örültem, hogy ennyivel megúsztuk. Telt az idő, mentem kivetetni a varratokat, hát a szép egyenes vágást úgy varrták össze, hogy a két bőrt nem illesztették hanem egyiket a másik alá húzták be, tehát esélye sem volt összeforrni a két bőrrésznek. Alig értem haza már szétnyílt. Péter biztatott, hogy menjek vissza, de én hajthatatlan voltam, azt a tortúrát újra álljam ki, és ki tudja, hogy másodjára jól csinálják. Ekkor az én okos férjem gondolt egyet, elővette a gipszpólyát (amit modelleken szokott alkalmazni, ilyet használnak az orvosok gipszeléshez) és begipszelte úgy a kézfejemet, hogy ne tudjam behajlítani, ahol van a vágás. A nap végére már tartotta annyira magát a seb, hogy nem nyílt szét.
