2012. január 19., csütörtök

Ropogtatnivaló

Egyik barátnőnk szokott minket kínálni ehhez hasonló rágcsálnivalóval, bár ő boltban veszi én mindenképp itthon szerettem volna hasonlót készíteni. Annyira emlékeztem belőle, hogy viszonylag vékony volt a lapocska, magok voltak benne és teljes kiőrlésű lisztből készült.

Próbálok odafigyelni, hogy mit eszünk, vonatkozik ez a rágcsálásra szánt apróságokra is. Egy időben szoktunk (mikróba) kukoricát pattogtatni, aztán megnéztem a csomagolásán, hogy mit is eszünk...na azóta ezt mellőzzük. A ropit és hasonlót Péter nem szereti, a bolti kekszeket sem...Marad az, hogy én csinálok sós finomságokat, hogy ha kedvünk szottyan akkor legyen mihez nyúlni. Ezek közül mutatok most meg egy receptet a sok közül.

 Ez a harmadik adag amit kísérletképpen csináltam, az elsőben felesbe tettem a teljes kiőrlésű lisztet a fehérrel, a másodikba zabpelyhet is raktam, ami most készült ebből pedig kihagytam a sajtot. Be kell, hogy lássam a sajt olyan íz többletet ad hozzá ami sokkal élvezhetőbbé teszi, kell bele az a sajt. 


Kell hozzá fél kg teljes kiőrlésű liszt ( én most rozs lisztet használtam), 4 kk. só, 10 dkg vaj, mindenféle mag (szezám, napraforgó, tökmag, lenmag, mák meg ami csak van otthon) ezt találomra öntöttem bele, de kb.35-40 dkg, tettem bele egy tojást és annyi tejet amivel összeállt (1-1,5 dl) és a kihagyott sajt mennyisége 20-25 dkg. Vékonyra sodortam, felvágtam, előmelegített sütőben hőlégkeveréssel 180°c-on sütöttem amíg a széle el nem kezdett pirulni. Hűlni hagytam és  egy részét dobozba tettem, egy tepsinyit pedig ebbe a tálkába amit még nászajándékba kaptunk (húú de régen volt :)).
Jó sütögetést hozzá és ropogtassátok bátran, ebbe nincsenek felesleges ízfokozók és egyéb oda nem illó dolgok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése