Oklevél a tényői oviban

Hát íme itt vannak a tényői oviban tartandó versmondó versenyre készített oklevelek. Igaz, hogy nem tartom jó ötletnek ekkora gyerekeket versenyeztetését, főleg nem versmondásból, de ha már egyszer a szülői munkaközösség aktív tagjai közé tartozunk páran, akkor hasznosítsuk is magunkat, már ahol engednek minket érvényesülni. Igazából szabad kezet kaptunk, csak a szöveg volt adott meg az, hogy hány darab kell belőle.

 Mirjam nagyon szépen rajzol, (erről már volt szó) nem olyan régen kapott is egy rajzverseny miatt oklevelet, egy egyszerű fénymásolt, laminált papírdarabot... na, én ilyet nem akartam, ezért felajánlottuk, hogy a versmondó versenyre mi készítünk. Mivel szerintünk nagy szó, hogy a mi  ovink ZÖLD ovi ezt szerettük volna hangsúlyozni az anyagválasztással és a színekkel is.
Először terveztettem a sokat emlegetett Lajtmann Csabi barátunkkal  egy kedves logót erre az alkalomra, mivel az ovi jelenlegi emblémája nem tetszett, és különben is túl nagy és... közben már ki is gondoltam egy íves, kihajthatós formát.

Hogy ne legyen olyan puritán, raktunk rá egy pici rafia masnit.

Azt sajnálom, hogy a kaláka munkáról nem készültek fotók. Öröm volt látni, hogy mennyire együtt tudtunk dolgozni, bár hozzá kell tennem, hogy itthon mikor vágtam a beakasztható füleket, bizony járt a sniccer a kezemben, mivel az oklevelek 30%-át javítanom kellett :). Péter meg is jegyezte, hogy tarthatnék a felnőtteknek is kézműves foglalkozás, akkor tudna mindenki vonal ívén vágni.

                               

Liszt Ferenc portré csokiból

2012.03.23., tehát ma 18 órakor a győri Zsinagógában lesz a Győri Liszt Ferenc Kórus jubileumi hangversenye. Mellékesen a mi Liszt Ferenc Vándorkiállításunk is látható a folyosón :). 

Viszont amiért az én blogomban jelenik meg ez az írás az az alább látható képeken nyomon követhető.

Igen, erre a jeles eseményre újra nekiláttam egy Liszt portrénak. Az az igazság, hogy ezt a képet szerettem volna már a másik süteményre is elkészíteni, de akkor az egyszerűbb verziót választottam. Most több időm volt rá, így nekiveselkedtem ennek. Kevesen ismerik ezt a fiatal kori Liszt képet, de nekem kedves ezért választottam.

 Aki nem tudja elképzelni, hogy hogyan csinálom annak leírom. Először is kiválasztok egy lehetőleg grafikai megoldású képet. Azt átrajzolom a megfelelő méretben egy fóliára. A fóliát pofával lefordítom (az alkoholos filc nem túl egészséges, ráadásul nyomot hagyhat a csokin is), rögzítem egy sima felületen, jelen esetben egy tepsi hátulján. Aztán az étcsokival meghúztam a kontúrokat.

Itt már tejcsokival az árnyékok is be vannak rakva.

Fehércsokival kitöltöm a fennmaradó részeket, nem túl vastagon, mert akkor nehéz szeletelni. Majd a hátteret is bevonom, a maradék tej és fehércsokit kevertem lazán össze, márványos hatást szerettem volna, ezt még egy kicsit gyakorolnom kell :).

Nem kell megijedni, ez a csoki hátulja, ez kerül a krémre.

Ha megvan a piskóta meg a krém akkor lehet ráfordítani a csokoládét és lehúzni a fóliát a tetejéről.

Íme a kész mű!

Majd próbálok fotózni a hangversenyen is, amint tudom megosztom veletek!

Zöld

A könyvtárban bukkantam egy kis könyvecskére, a Reflex Környezetvédő Egyesület adta ki, hogy mikor azt sajnos nem tudom, mert nem találom  a könyvben sehol. Lajtmann Csaba (ő is Reflexes) barátunk szerint 6-8 éves lehet a kötet, ahhoz képest szerintem én vagyok az első aki kézbe vette.
Azért is volt megdöbbentő, hogy nem mostanában adták ki a könyvet, mert annyira a jelenre érvényes dolgokat találtam benne, de úgy tűnik ez már 6-8 éve is így volt.
Csabi egyik írását most közre adom, nekem nagyon tetszik!

Válts pedált
Kifordított világban szeretnék élni! Ennek megfelelően az ózonrombolás és a világpiszkítás napja közt kellő tisztelettel szeretném megünnepelni szeptember 22-én az autózás napját! A jeles napon, a munkás hétköznapok után, az egész földkerekség sutba vághatná megszokott biciklijét, elkoptatott lábbelijét, buszbérletét, hogy kétkerekűjének pedálját egy egész napra gázpedálra cserélhesse le! A várva várt napon már korán felkelnék, gyorsan ünneplőbe öltöznék, s tisztítószerekkel felfegyverkezve lemennék  a garázsba , ahol porosodó kocsim egy éve várt  a pillanatra, hogy ismét kigördülhessen az útra.
   A tisztogatás után beülnék, és mélyet szippantanék az ízes füstből. A forgalomban aztán engednék agresszív énemnek, nyomnám a dudát, a gázpedált, csikorognának a gumik a kanyarban. Szitkozódnék, hogy egyesek még erre a napra sem képesek megfeledkezni kétkerekűjükről. Gyorsulási versenyeken vennék részt, a jól letüdőzném a máskor oly tiszta belváros ólom dús levegőjét. Este aztán, kicsit bágyadtan, a belélegzett egzotikus szmogtól, azon tűnődnék, ej de jó volt ez a nap. Persze aztán rögtön arra gondolnék, jó-jó, hogy van ez a nap, de azért épp elég, hogy csak egyszer van egy éveben, s a többi napra  marad a tisztaság, a nyugalom meg a biztonság. A megnyugtató gondolatok közt elnyomna az álom, s szörnyű álmot látnék: valaki elrontotta a világot és épp autómentes napot készülnek tartani. Álom énem azon fáradozik, hogy minél több kocsijához szokott embert vegyen rá, hogy egy napra a gázpedált lecserélje a biciklipedálra, hogy kicsit kimozduljon, megérezze a természet hívó szavát.

Nem tudok ellen állni, nem is akarok, van még egy "mese" amit meg szeretnék osztani veletek.

Helyben, helyit
    Hol volt hol nem volt szeméthegyen innen (de lehet, hogy rajta túl), kipufogó füstön túl ( bár inkább benne) -volt egy város, világváros. Ott élt Egyszeri János, egyszerű ember, úgy élt ő, mint sokan mások, s talán még egy kicsit jobban is. Reggel kocsiba ült, munkába indult, útközben természetesen dugóba került, hisz mindenki épp munkába igyekezett saját kocsijában, kicsit szitkozódott, hogy már megint és épp most... Aztán -ahogy szokott- csak beért a gyárba, ahol lelkiismeretsen ledolgozta munkaidejét, s boldog volt, hisz következett a hétvége- s ezzel együtt a hétvégi NAGYBEVÁSÁRLÁS. Nagybevásárlás nagyáruházban, persze mindenek elött ott volt a választás terhe - melyik bevásárló központot válassza: hiper, szuper, vagy esetleg mega. Nehéz döntés, de megoldható: pénteken hiper, szombaton szuper, vasárnap mega - hasznost a kellemessel, bevásárlást  a kikapcsolódással. Persze bevásárlásba menet megint szembe találta magát a többi emberrel, akik autójukban ülve épp akkor és épp ott, szintén ugyan oda igyekeztek, megvenni a legszebbet, legolcsóbban miközben kikapcsolódnak. Vasárnapra megtelt a kamra: fagyasztóba kínai csirke mellé dán disznó. Spanyol tojások mellé kínai méz a polcra. Görög narancs, brazil banán  a gyümölcsös kosárba. Kínai fokhagyma, spanyol paprika a zöldségek közé, francia sajt, német felvágott a hűtőszekrénybe. Miközben János az egyesült államokból importált ( egyébként szintén Kínában gyártott) tréning-felsőt próbálta fel, azon gondolkodott: lám, milyen nagyszerű a világ - s közben a városon túl, parlagon maradt földek vöröslő fényben úsztak a lemenő nap sugarában.
  Hol volt, hol nem volt, kerek erdőn innen ( de lehet, hogy a közepében), zöld mezőn túl ( vagy nem is azon túl) - volt egy város, virágváros. Ott élt Egyszeri János, egyszerű ember úgy élt ő, mint sokan mások, s talán egy kicsit még jobban is. Reggel biciklire szált, munkába indult, útközben vidáman üdvözölte a szembe kerekező postást, megállt a sarki zöldségesnél, hisz csodálatos, piros almák mosolyogtak rá a kirakatból. Gyorsan telt a munka, várta már a hétvégét, kirándulni készült a család a kerek erdőbe, ahogy az virág városban szokás. Hazafelé gördülve betért az útba eső pékségbe, ahonnan frissen sült cipó illata szállt az utcára, majd áttért a szomszéd henteshez és vásárolt a frissen füstölt kolbászból. Este még átugrott Juliska nénihez frissen fejt tejért, majd a vásárolt helyi portékák mellé kiskertjébe termett hagyma és körte került a kiránduló kosárba. A hétvége vidáman telt, kakassal ébredt, majd madárdal kísérte a nap útját, a szőke búzamező hullámzott  a szélben közben tehenek legelésztek a réten. A mezőn üldögélve János - miközben az alma harsanva adta meg magát fogainak - azon gondolkozott: lám, mily nagyszerű a világ...

Vonja le mindenki a tanulságot, mi hétvégén kirándulni megyünk :)!

Gyerekeink és a rajzolás

Nekünk természetes, hogy a gyerekeink rajzolnak, festenek, ytongot "faragnak" (kalapálnak), papírt ragasztanak, tésztát gyúrnak és minden olyan tevékenységet folytatnak amit mi is. Én a gyerekeink iskolájában minden héten hétfőn tartok foglalkozást, akinek kedve van az csatlakozik a napköziből és valamit alkotunk, ma épp gipszeket fogunk festeni.
Szóval ezek a dolgok nálunk természetesek, ahogy az is, hogy nem tanítjuk a gyerekeket technikákra, csak maguktól utánozás útján rájönnek. Mirjam óvónénije, Maja néni mutatott egy rajzot és mondta, hogy szeretné rajzversenyre elküldeni. Mirjam elmesélte, hogy egy mesének az illusztrációja, tényleg nagyon aprólékos ceruzarajz, kiszínezve, képem sajnos nincs róla, nem fotóztam le. Szóval ez elkerült egy rajzversenyre, ahol Mirjam kapott egy oklevelet meg egy kis ajándékot, az átadón sajnos nem tudtunk ott lenni, mert akkora hóvihar tombolt, hogy nem mertem nekiindulni. Azt már nem részletezem, hogy 3 gyereket vittek volna a mi ovinkból, 3 szülő, 3 kocsival, miért nem lehet időben szólni a szülőnek és összeszervezni, hogy ki tudja a többieket is elszállítani...(ilyenkor morcos vagyok). Szóval oklevél, meg Maja nénitől szeretgetés és mese volt a jutalom a szép rajzért.

Hogy a címben megadott témára visszatérjek mindegyik gyerekünk szeret rajzolni (bár Ármint érték olyan sérelmek az állami iskolában, hogy sokáig nem engedte kirakni a rajzait a falra mivel meg volt róla győződve, hogy az övé csúnya...)őrizzük is a rajzaikat, na nem az összeset, azért szelektálni kell, de szépen lehet látni az utat ahogy fejlődik az ábrázolásuk. Mirjam sokáig rajzolt engem úgy, hogy őt a karomban fogom, sőt olyat is rajzolt, hogy még a pocimban van, elgondolkodtató, mivel Mirjam akkor még nem volt 5 éves! Ráhel is gyönyörű királylányokat tudott rajzolni már ovis korában. Ármin meg gépeket, járműveket és mostanában képregényeket rajzol és ha ehhez hozzáteszem, hogy alig 9 éves!

Engedjük a gyerekeket krétával, ceruzával, festékkel és minden egyébbel alkotni! Igen ezzel együtt jár a "kosz", főleg a festéssel, mert óhatatlanul kiborul a víz, összefestik azt is amit nem kéne, és nálunk a gyerekszoba fala is össze van firkálva, pedig elvileg nem megengedett "de anya, ti is ezt csináljátok!" :)

Ja, igen az ollóról is kell pár szót írnom! Adjunk a gyerekek kezébe jó ollókat (itt a jót kihangsúlyoznám, mert vannak olyan "gyerekollók" amik inkább megkeserítik az gyerek életét mint örömet okoznának), had vagdossanak eleinte csak össze-vissza, aztán később lehet nagyobb formákat vágatni, majd aprólékos, cikornyás mintákat, hihetetlen ügyesek tudnak lenni! Aztán persze az utolsó papírdarabkát is szedjék össze!

Telefonommal csináltam pár képet a múltkori foglalkozásról.

Sajnos nem tudom ki van a képen, de nem lehet elég korán kezdeni :).

Egy óra Lisztel

Mivel mi Tényőn élünk, dolgozunk és a Liszt Ferenc vándorkiállítás anyaga is itt készült egyértelmű volt számunkra, hogy a helyi iskola diákjaival is szívesen megismertetjük. Az iskolások ma délelőtt 3 turnusba jöttek át megnézni a kiállítást és meghallgatni Péter beszámolóját. 

A kiállítás képeit ittmegtekinthetitek.

Beszámoló a Liszt Ferenc teadélutánról

Tegnap olyan élményben volt részünk amire sokáig szívesen fogunk emlékezni!
Tényőn az IKSZT-be (integrált közösségi és szolgáltató tér, magyarul kultúrház) volt a Liszt Ferenc Vándorkiállítás megnyitója. A felejthetetlenségét a barátaink adták hozzá. Volt aki teát főzött, hogy meg tudjuk kínálni a jelen levőket, volt aki zenélt (de még hogy!), volt aki a kérdéseivel segített bemutatni a kiállítást és mi magunkat...szóval egy kellemes este kerekedett belőle.
16 órakor Kretz Pisti barátunk megnyitotta a kiállítást, beléptünk az előadó terembe, majd miután mindenki helyet foglalt feleségével Budaker Dórával eljátszottak egy Liszt művet.

Engem magával ragadott a dallam és kellemes bizsergések futottak rajtam végig.

A muzsika után Farkas Gabi barátnőnk összeterelt minket és leültünk egy kis beszélgetésre.  

Ezt úgy képzeltük, hogy mi elkezdünk beszélgetni aztán akinek kedve van az csatlakozik, lehetett kérdéseket feltenni, gondolatokat megosztani. Ahhoz képest, hogy ez volt az első ilyen alkalom nagyon szépen sikerült. Az emberek kíváncsian hallgattak, voltak akik jó kérdéseket tettek fel és volt aki anekdotával színesítette az estét mindnyájunk örömére. 

A beszélgetés után jött a teázás ami a még kötetlenebb kisebb csoportos beszélgetésre is jó lehetőséget adott. 

Mindenki aki részt vett ezen a megnyitón kapott egy sorszámot, aminek párját egy közös kalapba dobtunk és engem ért az a megtiszteltetés, hogy kisorsoljam a Péter által készített rogyasztott üvegtálat.

Íme a nyertesek :)

Szeretném megköszönni Lajtmann Csaba barátunknak a plakát elkészítését és a fotózást. Dórának és Istvánnak a zenélést, Farkas Gabinak a beszélgetés levezetését, Reninek és Ritának azt a gondos háttérmunkát amivel fogadtak minket és minden kedves résztvevőnek, hogy ezt a délutánt ránk szánták.

U.i.: Nem bírom megállni, muszáj leírnom, hogy volt akinek ezt a szép és színvonalas délutánt sikerült egy csapásra kellemetlenné tenni és minden jelen lévőt zavarba hoznia a minősíthetetlen viselkedésével. 

Hétvégi bevásárlás

Kicsit eltűntem munka és betegségek miatt...
Szombaton kénytelen voltam elmenni bevásárolni, mivel üres volt a hűtőnk és hétvégén mégiscsak rendes, minimum 2 fogásos ebéddel illik traktálni a családot. Szóval elmentem egy hipermarketbe és miközben a gondolák között lavíroztam mást se láttam-hallottam, mint ideges anyukák (!) ingerülten ráncigálják az unatkozó gyerekeiket és káromkodások közepette hajtogatják, hogy legközelebb egyedül mennek bevásárolni. Könyörgöm! Tegyék azt!!!
Miért nekünk, többi vásárlónak kell azt hallgatni, hogy neki mi baja van, hogy nem tud mit kezdeni az alig 4-5 éves gyerekével.
Persze látok mosolyogva éneklő anyukát is aki, mint vonatban utazó gyerekét kalauzolja a sorok között, van aki kis bevásárlókocsit ad a gyereknek és ügyesen terelgeti a vásárlók között. A nagyobb gyerek már hozhat egy-egy terméket, persze előtte beszéljük meg vele, hogy hol találkozunk, meg lehet nekik tanítani (sőt kell is) hogyan kell a pultoknál kérni, kikérhetjük a véleményüket, hogy ezt-vagy inkább azt a felvágottat vegyük meg. Általában listával megyek vásárolni, vagy ha nem akkor is átgondolom, hogy mire van szükségünk, évek alatt kialakult, hogy ha a férjemmel együtt megyünk, akkor enyém a zöldség, tisztító és tisztálkodó szerek, papírok, húsok, addig ő összeszedi a tejterméket, felvágottat, sört és a liszteknél találkozunk. Mindez fél óra alatt megvan és már megyünk is a pénztárakhoz. Ezen a rendszeren a gyerekek sem változtatnak, csak annyit, hogy leosszuk őket :), ki megy Apával ki jön velem... Sose értettem a nézelődő családokat (!?). Nálunk nagyon jól bevált, hogy a vásárlás végén mindenki (a gyerekek) választhat maguknak valamit (gyümölcsöt, olajos magvakat, végső esetben csokit :( )
Nem olyan nagy baj, ha velünk jön a gyerek, de foglaljuk már le valamivel, ne a többieket terheljük a magunk tehetetlenségével!